Szerbia, 2019.10.07-11.

1. nap


A kirándulás már reggel kalandosan indult… A fél hetes indulás helyett jóval hét óra után tudtunk elindulni, de szerencsére az úton nem volt torlódás, s a magyar-szerb határon is gyorsan átjutottunk. Mindenki jól érezte magát, hála a fiúk „élő koncertjének”. ☺

Szóval a hangulat már az első látogatási helyszínre érkezés előtt is jó volt. Palics volt az első „állomás”, s ott csatlakozott hozzánk Szabó Attila délvidéki honismereti vezető, aki az egész utunk alatt velünk tartott.

A palicsi tó környéke szépen felújított, látottunk ott múlt század eleji szecessziós stílusban épített épületeket, korabeli pompáját megmutató női fürdőhelyet /a férfiaknak épült elpusztult/.

Ezt követően még egy rövid városnézés következett. Közös megemlékezésünk volt a Kosztolányi szobornál, majd a gyönyörű szecessziós stílusban épült városházát nézhettük meg, ahol a magyar történelem nagy alakjai köszöntek ránk a falak freskóin és az ablakokon.

A zsinagógát sajnos csak kívülről tudtuk megnézni, mert nem volt nyitva. A Színház és a kaszinó megtekintése után a kisebb csoportokat alkotva a helyi diákokkal nézhettük meg Szabadka nevezetességeit…, kávézóit…, pub-jait… A rövid közös program lehetőséget nyújtott arra, hogy ismeretségek jöjjenek létre. Bízunk benne, hogy a kosztolányisoknak is lesz lehetőségük arra, hogy a Csillagösvénnyel utazhassanak, s az anyaországba látogatva, viszontláthatjuk majd egymást!

A következő állomáshelyünk, s egyben az első éjszakai szállásunk Zentán volt. Útközben megtekintettük a Zentai úti temetőben a délvidéki vérengzések magyar áldozatainak az emlékfalát. Attila, a “honismereti vezetőnk sok érdekes helytörténeti eseményről mesélt nekünk. Zentára már sötétedés után érkeztünk, ahol a szállás elfoglalása után meleg vacsorával fogadtak bennünket. Az esti beszélgetés után izgalommal tértünk nyugovóra.







2. nap
Hosszú út várt ránk a második nap, a késő estig tartó beszélgetés után kicsit fájt a korai ébresztő. Reggeli után zentai városnézéssel folytattuk az utunkat. Két csoportra osztva tekintettük meg a városházát és a helyi csokoládé manufaktúrát.

A zentai városháza a múlt század elején, 1911-ben épült, az 50 m magas tornyából minden irányba pazar kilátás nyílik a környékre. A toronyba felfelé menet csigalépcső vezet. A lépcsőházban és a pihenőszinteken található állandó kiállításnak köszönhetően a zentai csata részleteit ismerhettük meg. A zentai csata azért volt a magyar és az európai történelem egy meghatározó ütközete, mert itt sikerült hosszú időre a török terjeszkedést megfékezni.


A következő helyszínünk a helyi Réel Csokoládé Manufaktúra volt. Ezt az üzemet egy házaspár családi-vállalkozásként hozta létre, s olyan jól sikerült a vállalkozásuk, hogy ma már alkalmazottak is besegítenek a gyártásba, s a világ számos tájára szállítanak a termékeikből. Lengyel István, (a tulajdonos) mesélt nekünk a csokoládé történetéről, és arról, hogyan készül a kakaóbabból az az ízletes lágy csokoládé, amit mi magunk is szeretettel fogyasztunk. Lehetőségünk volt kóstolni is, amely során megismerhettük a számunkra eddig ismeretlen csoki fajtát,



a ruby-csokit, amely az ét-, a fehér-, és tejcsoki mellett a negyedik fajta a világon. Nekünk a sóskaramell ízlett a legjobban, amiből természetesen mindenki vitt haza is.

A csokoládé üzem után egy rövid időre megálltunk Péterréven. Ez a hely az idegenvezetőnk szülőfaluja. Itt üzemel az utolsó kézi erővel meghajtott tiszai komp. magunk is kipróbáltuk azt, hogy hogyan lehet a kukoricakombájnokkal, traktorokkal, és mindenféle járművekkel megrakott kompot egy drótkötél mentén egy érdekesen kivájt fa-rudakkal, kézi erővel az egyik partról a másikra átjuttatni. A helyi kompot többnyire azok az emberek használják, akiknek a folyó túloldalán van földjük. A komphasználatért úgynevezett pausált kell fizetniük, ami annyit jelent, hogy mindenki a földbirtoka nagyságával arányosan fizet.

Ezt követően Óbecsére utaztunk, ahol a Dunát a Tiszával összekötő Ferenc József csatornánál Türr Lajos (Kossuth Lajos hadmérnöke) tervei alapján épült zsilipet nézhettük meg.

Innen utunk Csúrogra vezetett. A település szimbolikus jelentőséggel bír, hiszen a falu magyar lakosságát gyakorlatilag teljesen elpusztították az orosz csapatokkal bevonuló szerb partizánok és néhány bosszúszomjas helybéli lakos 1944 második felében. A “hideg napok” ra emlékeztető emlékmű a szerbek által több, mint 3000 magyar és német civil áldozatnak állít emléket. Nyomasztó volt hallani azokat a borzalmakat, ahogyan kivégezték őket, s ezzel kiirtották az ott élő nem szerb lakosságot. A Csúrogi Vesztőhely emlékműre az áldozatok tiszteletére koszorút helyzetünk el.

Ezt követően ellátogattunk Elemérre, ahol a templomkertben Kis Ernő altábornagy szobrát koszorúztuk meg. Ő az egyetlen az „aradi-tizenháromból”, akit nem az aradi vesztőhelyen közös sírban, hanem az eleméri templomban található családi kriptában helyeztek végső nyughelyre. Az emlékhely gondozásának segítése érdekében adományt is adtunk.

Rengeteg érdekes történelmi anekdotát hallgathattunk a helyi vezetőnktől, Szabó Attilától. Késő estére érkeztünk Székelykevére, ahol a következő három éjszakai szállásunk volt.


3. nap

Kirándulásunk harmadik napján először a Nádorfehérvári ütközet helyszínét, és a Nádorfehérvári várat néztük meg, emlékezve a nándorfehérvári diadalra.

A várban található emlékhelyen elhelyeztük a megemlékezés jelképét, majd közösen elénekeltük a magyar himnuszt.

A várból pazar kilátás nyílik a környékre.

A várbeli sétánkat követően kis izgalom volt, mert a taxisok sztrájkja miatt kérdéses volt, hogy a további tervezett programokat meg tudjuk-e valósítani. Szerencsére sikerült kinavigálni a buszunkat a blokkolt területről és Zimony várát is meg tudtuk nézni. Zimony vára a Hunyadiaké volt, sajnos ma már csak a helyük láthatók a korabeli magyar emlékeket mutató címereknek és feliratoknak.




Zimony ma már összeér Belgráddal, mintegy elővárosává vált a szerb fővárosnak. Zimonyban megtekintettük a nemrég átadott Hunyadi szobrot /szebbre számítottunk/.

Belefért még az időnkbe egy templomlátogatás is. Európa legnagyobb (most még épülő) ortodox templomát néztük meg. Jelenleg még csak az alagsor van kész.
Nagyon varázslatos volt a csupa arany falak közt sétálni a halk zsoltáréneket hallgatva. Mivel István király szentté avatása még az egyház kettéválása előtt történt, így Szent István királyunk képe is megtalálható a freskók egyikén.



4. nap

A kirándulás negyedik napján egy nagy kirándulást tettünk Székelykevétől a Vaskapuig és vissza. Útközben láttuk a Dunának a közel 6 km-es kiszélesedését, útba esett Galambóc vára is, ami most lett felújítva, uniós forrásból és jelentős osztrák támogatással. Az évek során szerb, török és magyar kézen is járt. Nem tudni ki építtette de két legenda is kapcsolódik hozzá, ami szerint vagy a szerbek a 13. században vagy a magyarok a 14. században építették az első falakat. A vár különös nevéről is több történet létezik. Az egyik szerint a vár egy tornyába volt zárva Ilona bizánci hercegnő, aki unalmas napjait a galambok etetésével töltötte, így született meg a Galambóc név. Galambóc vára olyan tudatosan lett megépítve, hogy bevehetetlen, s a történelem során csakis árulással tudták megszerezni.



A vár a vízparton áll egy meredek hegyoldalra építve. Mivel a Román /Európai Unió/ Szerb határ is itt van, szigorú látogathatósági rendet és biztonsági elővigyázatosságot tapasztalhattunk. Ma már a vár is a Vaskapu Nemzeti Parkhoz tartozik.
A Duna a vár közelében veszi fel a legnagyobb szélességét. Itt eléri a 6.5 km-t is. A vízből kilátszik egy hatalmas szikla, amit Babakáj kőnek neveznek. Egy szörnyű törtènet mesél egy lányról, akibe beleszeretett egy török fèrfi, de mivel a lány már szerelmes volt egy másik férfibe, s nem akart a török háremébe tartozni, kivitték a kőhöz, ahol sok-sok szenvedés mellett halt meg.



A vár sokszor váltott gazdát az évszázadok alatt. A 15. században magyar kézen volt, Lazarevics István uralkodott a vár és a város felette. De miután meghalt vissza kellett adnia a területet. Brankovics György, húga férje lépett a nyomába. Ezek után hamarosan török fennhatóság alá került a vár.
Története legnagyobb csatájára 1428-ban került sor. A magyarok a törökök ellen vonultak, de nem tudták legyőzni őket, így még a 19. század végéig az ő kezükben marad.
Idén fejezték be az építkezéseket, már majdnem eredi állapotában látható a vár.
Galambóc után hajózni indultunk a Dunán. A legszélesebb része után átkelhettünk a legkeskenyebb (150 m) és a legmélyebb pontján is. Közel 3 órát töltöttünk a vízen, a sziklák, hegyek és erdők között. A egyik ilyen sziklába vájva látható Európa legnagyobb arcszobra, amely Decebal dán királyt ábrázolja.



A túra után még 4 óra utazás várt ránk mire végül épségben visszaérkeztünk a szállásra, ahol már meleg vacsorával vártak bennünket.



5. nap

Az ötödik napra a hazautazás volt tervezve, de úgy alakult, hogy az újvidéki program a hazafelé út megszakításával teljesült. A hazavezető hosszú utat megszakíthattuk Újvidéken a Pétervári Erőd megtekintésével.



Izgalmas volt bejárni a több, mint 30 km hosszú kazamaták egy jelentős részét. Ez az erőd volt, amely az 1848/49-es szabadságharc idején a legtovább magyar kézen maradt. A komáromi erőd után ez volt a monarchiában a második legnagyobb erőd. Élmény volt látni azt a tudatosan megépített szellőző és járatrendszert, amelyet őseink építettek.