Románia, 2019.09.16-20.

Kirándulás Bánátba

Gimnáziumi éveink lezárásaként megkapta osztályunk azt a fantasztikus lehetőséget, hogy
elutazhattunk öt napra Bánátba, Románia déli részére, és betekintést nyerhettünk a kint élő
magyarok életébe és hétköznapjaiba.
Hétfőn reggel indultunk el, és több órán át tartó út után végül Kiszombornál átkeltünk a
határon. Nagycsanádon megismerkedtünk a honismereti vezetőnkkel, aki egész héten elkísért
minket, és fordított is, ha kellett. Egy rövid nagyszentmiklósi múzeumi látogatás után
érkeztünk meg Temesvárra, az aznapi szállásunkra, egy hotelba.
Kedden reggel Temesváron betértünk a Bartók Béla Elméleti Líceumba, ahol a helyi magyar
diákokkal ismerkedtünk meg. Búcsúzáskor a lányok az ablakokban lógva integettek a füredi
fiúknak, és már most készülnek a füredi viszontlátásra. Temesvár nagyon szép város, sok
építkezés zajlik, mert elnyerték, Európa kulturális fővárosa címet. Innen Buziásfürdőre
utaztunk, ahol hajdan Ferenc József császár is nyaralt. Majd Resicabányára mentünk, ahol
maga a város nem volt nagy szám, de megtekintettünk egy különleges szabadtéri
mozdonymúzeumot, hiszen a város már a Monarchia idején is a mozdonygyártás központja
volt. Itt Laci bácsi mesélt a vasgyárról és a helyi magyarság helyzetéről is. Délután
Stájerlakanináról, az ún. „Bánsági Semmeringen’’ vonattal mentünk Oravicabányára. Habár
nagyon lassan kúszott fel a szerelvény a meredek hágókon, rengeteg kanyar, alagút, illetve
viadukt tette különlegessé az útvonalat. Ezalatt a két óra alatt kellemesen ki lehetett
kapcsolódni. Volt, aki szundikált, volt, aki nyugodtan meguzsonnázott, sokan csak csevegtünk
egymással az út alatt. A kalauz, aki tudott magyarul, amatőr történészként a kisvasútról
mesélt. Oravicabányán megtekintettük a színházat, illetve a híres Knoblauch Gyógyszertárat.
A település bejárása után az aznapi szállásunkat, Boksánbányát céloztuk meg. A vacsora
nagyon finom volt, a házi készítésű desszert már alig fért belénk.
A harmadik napunkat elmosta az eső, így a Szemenik-Krassó-Szurdok Nemzeti Parkot
mellőznünk kellett. Így hát ismét Resicabányára mentünk, ahol vásároltunk, kipróbáltunk
néhány román édességet. A pénztáros fiú, nagyon kedvesen angolul szolgált ki bennünket.
Aznap még Karánsebest és az ókori várhelyi dák főváros romjait néztük meg, ahol, miután
kiderült, hogy mindenki beszél angolul, a régész angol nyelvű tárlatvezetést tartott nekünk.
Őraljaboldogfalvi templom gyönyörű festett falait is megcsodáltuk. Már esteledett, mire
Csernakeresztúron elfoglaltuk a szállásunkatszékely házigazdáinknál. Sajnos három különböző
helyen volt a szállásunk, így nem mindenkivel tudtuk együtt tölteni az estét.
A csütörtöki napot Déván kezdtük. Reggel a Szent Ferenc Alapítvány árvaházát néztük meg,
ahol átadtuk az adományainkat is. Ezután felvonóval kapaszkodtunk fel „magos Déva várába”.
Innen csodás kilátás nyílt a városra, illetve a környékre. A délután egy részét a Dédácsi
botanikus kertben töltöttük. Az arborétum területe varázslatos volt a gazdag növényzetnek és
tavaknak köszönhetően. Már Kazinczy Ferenc is pihent itt. Feredőgyógyon felfedeztük a rövid
utat a vízeséshez, megnéztük a római fürdőt és a környék kóbor macskáit. Késő délután
meglátogattuk a nap fő szenzációját, a Hunyadi-Bethlen várkastélyt Vajdahunyadon, ahol
csoportokban fedeztük fel a vár egészét. Csernakeresztúron házigazdánk elmesélte az ottani
magyarság történetét, illetve kapcsolatát a helyi román lakossággal.
A hazautazás napján körbenéztünk Bethlen Gábor szülőhelyén, Marosillyén. A szülőházban a
család történetéről hallgattunk meg egy érdekes előadást. A sok buszozástól elfáradt
végtagjainkat nehezen, de végül sikeresen felvittük Solymos várához, ahonnan csodás kilátás
nyílt a Marosra, majd Máriaradnán megtekintettük a búcsújáró kegytemplomot. Itt vettünk
búcsút a honismereti vezetőnktől is. Utolsó programunk egy aradi megemlékezés volt a 13
vértanúról. Ezután Magyarország felé vettük az irányt.
A határ átlépésekor tudatosult bennünk, hogy habár Bánát elmaradottabb vidék, mégis
gyönyörű volt a maga módján. Az ott készített képek nem adják vissza az ottani természet
valódi szépségét. Sajnálattal tapasztaltuk viszont, hogy a tisztaságára nem vigyáznak.
Akárhova is mentünk, az út környékén mindenütt szemét volt, a környező patakokat is
beleértve.
Mindannyiunk nevében mondhatjuk, hogy ámbár fáradtan, mégis rendkívül sok élménnyel
gazdagodva tértünk haza. Rengeteg olyan helyen jártunk, amelyet minden magyarnak látnia
kellene élete folyamán legalább egyszer. Remélem, hogy másoknak is lesz alkalmuk ezzel a
programmal elutazni Bánátba, és megtapasztalhatják milyen szerencsések, hogy
Magyarországra születtek, és nem kell küzdeniük, hogy elfogadtassák magyarságukat egy
idegen országban.

Orbán Lili és Balázs Ferenc
12.C