Lengyelország
Lengyelország, 2019. május 22-24.


A Wacław Felczak Alapítványnak köszönhetően lehetőségünk nyílt arra, hogy 2019. május 22-24. között szervezett kirándulás keretében (41 diák és 3 kísérő) megismerhessük Dél-Lengyelországot. A kedvezőtlen időjárás miatt a tervezett programok sorrendjét megváltoztattuk valamint egy program kimaradt, a szlovákiai Árva vár megtekintése.

A Szlovákián keresztül tartó hosszú utazás után megérkeztünk Tarnówba, ahol elfoglaltuk a szállásunkat, rövid pihenést követően Láng Róbert tanár úr vezetésével betekintést kaphattunk a tarnówi forgatagba. Először megnéztük a szabadságharc emlékhelyeit és Bem József mauzóleumát, majd az 1661-ben épült zsinagóga romjainál emlékeztünk a holocaust szörnyűségeire. Az itt szerzett ismereteket hasznosan beépíthetjük a történelemoktatás során a reformkorral és az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc korszakával foglalkozó órák során. Sajnos az idő nem kedvezett nekünk, de ez nem törte le a lelkesedésünket. Éhesen és fáradtan tértünk vissza a szállásra, ahol egy kellemes vacsorával vártak bennünket. A vacsora után mindenki visszatért a szobájába és mindenki hamar nyugovóra tért.

A hajnali kelést követően buszra szálltunk és elindultunk Auschwitzba. Itt megtekintettük a híres-hírhedt koncentrációs tábort, s azon belül a magyarok és más nemzetek barakkjait (pl.: oroszok, franciák, görögök). A barakkok be voltak rendezve az áldozatok használati tárgyaival és a személyes történeteikre támaszkodó tájékoztató táblákkal, itt Kocsis András tanár úr mesélt érdekességeket. Auschwitz után a közeli Birkenauba buszoztunk. Itt betekintést nyerhettünk az egykor itt élt, fogva tartott emberek életkörülményeibe, valamint megnéztük a krematórium és gázkamrák helyszínét és maradványait. Birkenaut követően elindultunk Krakkó felé. A buszút hosszú volt, de megérte, mert a városnak magával ragadó hangulata volt, még annak ellenére is, hogy esett az eső. A folyópart mentén sétáltunk fel a királyi várba, a Wawel-be. A téglavár már kívülről is gyönyörű volt, s mikor bementünk a lélegzetünk is elállt a látványtól. Megtekintettük a királyi fogadótermeket, itt Kocsis András tanár úr tartott egy részletgazdag előadást arról, hogy kik és mikor éltek itt. A várban számtalan kézzel szőtt szőnyeget, festményt és számos korhű trónszéket tekintettünk meg. Ezek után bementünk a székesegyházba, ahol felmentünk a szűk lépcsősoron keresztül a harangtoronyba. A híres harangtoronyban láthattuk Lengyelország leghíresebb harangjait, köztük a nevezetes Zsigmond-harangot, amely sokáig Lengyelország legnagyobb harangja volt. A harangtoronyból csodálatos kép tárult elénk Krakkóról. A zuhogó eső ellenére is szép élményekkel gazdagodtunk.

A hosszú nap után szállásunk felé vettük az irányt. A szállásunkon magyaros lecsóval vártak minket. Az estét még egy kis kártyázással és beszélgetéssel töltöttük. Az utolsó napon korai indulás után még ellátogattunk Wieliczka városába, s megnéztük a híres sóbányát. Az idő enyhébb volt, mint az utunk első két napján. Az eső nem esett, a felhőzet felszakadozott, még a nap is kisütött. A bejáratnál két csoportba osztottak minket, majd tíz perces indulási különbséggel körbe vezettek minket a bányában. Az idegenvezetés során még az angoltudásunkat is igénybe vettük, fejlesztettük. Megismerhettük a korai bányászat folyamatát és használati eszközeit. A sóbányának csak a felső négy szintjét jártuk be, mert az utolsó öt szinten munkálatok folytak, bár a többi szinten is találkoztunk bányászokkal. A sóbánya különleges látnivalói, valamint a történelemben játszott szerepe mind magával ragadott minket. Ezután megkezdtük utunkat hazafelé és sajnálatos módon az időjárás csak a határátlépésnél váltott át napsütésesbe.

A kirándulás során rengeteg élménnyel gazdagodtunk, s jelentős mértékben bővültek a lengyel-magyar közös múltra vonatkozó történelmi, kulturális ismereteink is. Köszönjük az Alapítványnak, hogy a kirándulás támogatásával sikerült a történelem ismereteinket bővíteni, elmélyíteni, továbbá, hogy ezen történelmi jelentőségű helyszínekre eljuthattunk.