Az úton készült képeket ide kattintva lehet letölteni.

1. nap

Balatonfüred – Temesvár - Alvinc

Utunkat elkezdtük Lóczy kapuinál,
Embereink összeszedtük a talákozó pontnál,
Számunk kitette az előre megbeszéltet,
Kirándulásunk stabil lendülettel kezdődött meg.

Szép hazánk határában sajnos megakadtunk,
Egy kínos balesemény törte meg utunk.
Valaki okmányát korábban elvesztette,
Ezt azonban országunk örsége el nem törölte.

Magyar módon: Megkésve bár, de törve nem,
A határnál órákat vártunk természetesen.
Figyelembe véve hogy, ez megesett,
Temesvár állomását kihagynunk kelett.

Célunkat az éj mélyében megleltük,
Aznapi kalandunkat el nem feledjük.
Mindenki megpihent a hosszú út után,
S nyugalmát meglelte szállásán.

Kerekes András

2. nap

Alvinc – Nagyszeben - Kelnek – Alvinc

Az előző napi hosszú utazás és a késő esti kártyázás után mindenki fáradtan kelt. Reggeliztünk (például helyben készült, borzasztóan finom áfonya lekvárt), beültünk a buszba és elindultunk Nagyszebenbe. Ez a történelmi város egykor az erdélyi szászok kulturális és kereskedelmi központja volt. Szerencsére a belváros műemlékei megőrződtek, sőt 2007-ben fel is újítottak számos épületet, mivel ekkor Nagyszeben nyerte el az Európa kulturális fővárosa díjat. Megnéztük a két régi piacteret, ahol középkori épületekbe bújva működnek modern éttermek, kávézók, bankok. Átmentünk a hazugok hídján, ahol a legenda szerint bárki, aki a hídon állva hazugságot mond, a mélybe zuhan. Senki nem zuhant le szerencsére. A gótikus székesegyház, melyet ma evangélikus templomként használnak, felejthetetlen emléket hagyott mindenkiben. Építészetileg is lenyűgöző, de roppant érdekesek voltak a családi sírkövek, aprólékos faragásaikkal. Ezután szabadfoglalkozás volt. A vásárlás, fánkozás és nézelődés után elindultunk a nagyszebeni falumúzeumba. A Skanzen kifejezetten tetszett nekünk, főleg a tó, a malom (ahova fel is másztunk), az állatok és a kávéautomata. Legjobban a sóbányát akartuk megnézni, de az sajnos zárva volt.
Kelneken megnéztünk egy erődtemplomot, melynek érdekessége az volt, hogy központi helyén nem a templom, hanem a torony áll. Felmásztunk a harangokhoz (volt, aki nem bírt ellenállni a kísértésnek, és kondított egyet rajta) és megcsodálhattuk a nagyszerű kilátást.
Visszaérve a szállásra, mèg elsétáltunk kedves és barátságos idegenvezetőnkkel, Renátával az utca végén található romos református templomba, ahova összesen 9 ember jár. Ennyi a helyi gyülekezet, de reménykednek, hogy meg tudnak maradni és talán többen is lesznek egyszer. A templom belsejét magyarországi támogatással sikerült nagyjából felújítani, és most egy helytörténeti kiállításnak ad helyet.
Számunkra ez volt a legjobb, legizgalmasabb és egyben a legfárasztóbb nap is.

Nagy Natália, Horváth Balázs

3. nap

Alvinc – Gyulafehérvár - Déva - Vajdahunyad - Arad

A harmadik napon elég nehezen kelt fel a társaság, de ösztönzött minket a tudat, hogy aznap sok gyönyörű helyre tehetünk látogatást. Reggeli után kicsit összerámoltuk a szobákat, majd beszálltunk a buszba. Itt már nagy meghökkenés ért bennünket, mivel városi gyerekként ritkán látunk olyat, hogy a főúton egy tehéncsorda vonul el mellettünk, bár így visszagondolva a házőrző kecskék után nem okozott túlzott meglepetést. No, sebaj, pár perc múlva indultunk is Gyulafehérvárra, ahol megcsodálhattuk a székesegyházat. A gyönyörű hely különlegességét azonban nem csak a több száz éves téglák, a hatalmas orgona, vagy az ezer színben pompázó ablakok adták, sok embernek az igazi különlegességet a Hunyadiak szarkofágja jelentette. Hihetetlen volt ott állni a híres törökverő sírja előtt, mely alig látszódott a rengeteg magyar zászlós koszorú alatt.
A két órás program után indultunk busszal Dévára, a várhoz. Az eredeti terv szerint egy meredek felvonóval mehettünk volna fel, közben a nem mindennapi panorámát látva. Na de ez nem így történt, ugyanis, mikor leszálltunk a buszról mindenki egy kávé automatához vette az irányt, majd a capuccinoinkat kortyolgatva egy vicces feliratot pillantottunk meg, a felvonó kapuján, ami nem volt más, mint: „out of order”(vagyis használaton kívül). Nem baj, megyünk gyalog! Egy erdős földút vezetett a várhoz, ez az emelkedő nem volt vészesen meredek, közben beszélgettünk az idegenvezetővel, barátainkkal. A vár falához érve ellenben nagy sokk ért bennünket. Egy körülbelül száz méter hosszú, majdnem teljesen függőleges lépcsővel kellett szembe néznünk. Miután megbirkóztunk vele, és lélekben felkészültünk az izomlázra, a káprázó napsütésben a gyönyörű Déva városi látkép tárult szemünk elé. Ekkor már tudtuk, hogy megérte mindez. Miután sok érdekes történelmi dolgot megtudtunk a helyről, egy gyors csoportkép után, már indulhattunk is lefelé, hiszen a következő helyszínen vártak minket.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány kedvesen fogadott bennünket. Természetesen nem üres kézzel mentünk, a tárgyi adományok mellett, pénzzel is támogattuk az alapítványt. Ott egy korunkbeli fiú tartott tájékoztatást a hely funkciójáról, fontosságáról. Miközben beszélt, sokan elgondolkodtunk, hogy mekkora szerencsénk van az életben. Vannak itt árva, félárva, nagyon szegény gyerekek, kik nem a legújabb telefonra vágynak, csupán minden nap meleg vacsorára, vagy arra, hogy megnézhessék este a meséket. Az ott élő gyerekek tízesével élnek egy nevelőszülőnél, ahol a gimnázium befejezéséig lakhatnak. Vannak, akiknek pár hónapos vagy éppen újszülött koruk óta ad otthont alapítvány. Róluk szüleik lemondtak a nagy szegénység miatt, abban bízva, hogy ott sokkal jobb életük lehet majd. Ezt a sok gyermeket a szeretet tartja össze, így boldogságban szinte testvérként tudnak együtt élni.
Lehetőségünk volt vásárolni is, olyan dolgokat is, amiket saját kezükkel készítettek a gyerekek. Boldogsággal töltötte el az árvaház egyik dolgozóját, hogy nem nagyon ment ki diák üres kézzel. Ha csak egy kis mágnessel is, mindenki hozzájárult az alapítvány működéséhez. Itt kaptuk meg az ebédünket is, amit ilyen élmények után mindenki jóízűen elfogyasztott.
Mikor végeztünk, már indultunk is Vajdahunyadra. Ez volt az, amit minden diák nagyon várt már, és nem is csalódtunk! A vár könnyen megközelíthető, és mesébe illően gyönyörű volt. Termeiben kiállítások vannak, melyek a korabeli viselet, fegyverek, szokások, és szobák kinézetét mutatja be. A fő érdekessége egy korabeli női csontváz, melyet a vár területén tártak fel, na meg persze a kínzókamra, melytől mindenkit a hideg rázott. A vár után volt egy kis szabad foglalkozásunk, ekkor vehettünk a kitelepült árusoktól apró ajándékokat, szuveníreket.
Innen indultunk Aradra, ami egy jó négy órás út volt. A szállásunk a városközpontban volt, csodálatos helyen, bizonyos ablakokból tökéletes kilátás nyílt a kivilágított főutcára és a nemzeti színházukra. Nagy meglepetéssel szolgált, hogy Aradon az egész városban egyszerre indítják be a fűtést. Emiatt az éjszakák elég hidegek voltak, ezért hajszárítók segítségével próbáltuk szobáinkat felmelegíteni, hogy a fázósabb lányok ne reszkessenek a takarók alatt. De még így sem volt kellően meleg ahhoz, hogy páran ne fázzanak meg. :)

Pauer Nikolett, Szőcs Barbara

4. nap

Arad – Világos – Arad

Utazásunk negyedik napján,reggelizés után,melyet Arad belvárosában a Fehér Kereszt szállóban fogyasztottunk,Világosra indultunk. Idegenvezetőnk egy aradi nyugalmazott történelem tanárnő volt, aki lelkesen ismertette meg velünk a város és környéke történetét. Tudása határtalannak bizonyult, a város minden egyes macskakövének történetét ismerte. Világoson a Bohus kastélyt és benne egy Görgeyt és a Fegyverletételt bemutató kiállítást látogattunk meg.
Kellemes sétát tettünk a parkban, majd idő hiányában nem a világosi várhoz gyalogoltunk fel,hanem visszaindultunk Aradra.
Sietnünk kellett a város által rendezett megemlékezésre, így gyors léptekkel néztük végig a Kultúr Palotában az Aradi 13-nak emléket állító kiállítást és az őáltaluk használt tárgyak gyűjteményét. Eddig mondhatni akadálymentesen zajló utunkban kisebb bukkanó következett. A megemlékezésre sietve haladó buszunk megfeneklett egy meredek kanyarban egy rossz helyen parkoló Mercedesen, így kapkodva hagytuk el ideiglenesen hasznavehetetlenné vált járművünket. Az átöltözést az ünneplő ruháinkba a buszra terveztük, ám ez meghiúsult. Mókás látványt nyújtottunk az ünnepségen farmereinkben és tarka-barka cipőinkben vállfán szorongatva kezünkben szép ruháinkat és megdöbbenve szemlélve a tér másik sarkában kifeszített hatalmas román zászlót…
Szerencsére a helyi iskola pedagógusai megnyugtattak, hogy nem kell szégyenkeznünk az eset miatt és átöltözhettünk az iskolájukban. Két társunk elhelyezte a gimnázium koszorúját, utána pedig az aradi testvériskola diákjai vendégeltek meg minket.
Rövid bemutatkozás után csapatokba rendeződtünk, így bejárva Arad nevezetességeit. Utolsó célpontunk a Vesztőhely volt, ahol ismét egy megemlékezésen vettünk részt.
Városnézés közben jól összeismerkedtünk testvériskolánk diákjaival. A kis búcsúzó ajándékok átadása után visszaindultunk a szállásunkra, hogy másnap frissen vághassunk neki a hazaútnak.

Kovács Vivien, Török Csanád

5. nap

Aradi kirándulásunk utolsó napján – szombaton – a megszokottól eltérően pontosan indultunk el a szállásunkról. Egy viszonylag hosszabb út vette kezdetét. Utunk nem telt unalmasan, mivel már egy jól összeszokott csapattal indultunk neki a hét utolsó programjának.
Sikeresen (és gyorsan…) keltünk át a román-magyar határon. Nem sokkal ezt követően megérkeztünk Nagykőrösre, ahol Arany János tanítói állást töltött be. Híres költőnk születésének 200. évfordulója alkalmából látogattuk meg az Arany János Kulturális Központot. Itt többek között Arany János munkásságáról, fiatalkoráról, családjáról és életútjáról tudtunk meg érdekességeket. Sok korabeli emléktárgyat tekinthettünk meg. Például régi leveleket, használati tárgyakat és Arany személyes emlékeit. Zárásként megnézhettünk egy Arany életét bemutató kisfilmet, egy régi tanteremnek berendezett szobában. A kiállítás mellett lehetőségünk volt fényképezkedni. Mindezt korhű jelmezekben és háttér előtt tettük.
Pihenésképpen betértünk a város egyik legjobb fagyizójába, illetve egy közeli pékségbe. Mindenki elégedetten és mosolyogva távozott.
Ezután a Cifrakertet látogattuk meg. Körülnéztünk a kertben, itt korunknak megfelelő programokat találtunk magunknak. Volt gesztenye-harc, hintázás, a merészebbeknek szaltózás is.
Elérkeztünk utunk végéhez. Két óra magasságában felszálltunk a buszra. Nyugodt és kellemes (éneklésekkel fűszerezett) három órát töltöttünk még együtt. Fél ötkor értünk iskolánk elé.
Nagyon tartalmas és élményekben gazdag kirándulás volt ez, reméljük még sok ilyenben lesz részünk.

Cseh Balázs tanár úrnak: „Csüccs le!” :D :D

Burza Éden, Lakos Borbála, Marits Regina, Móri Kitti, Papp Luca, Savanyú Bettina, Szűcs Nándor